Dehogy akarunk visszamenni a munkahelyeinkre!

„Az újranyitás kapcsán felmerül az a különösebben meg nem indokolt igény, hogy mindazok, akiknek a koronavírus-járvány ideje alatt végleg meg nem szűnt az állása, iparkodjanak vissza a munkahelyeikre.

Azt is hallhatjuk, hogy a pedagógusoknak leginkább amiatt kellene visszatérniük április 19-én az iskolákba – akár csak egyetlen védőoltással is a karjukban –, mert »a szülőknek vissza kell menniük dolgozni«.

Mintha a gyermek olyasvalami lenne, amelyet csak a rendkívüli állapot tarthat otthon, rendes körülmények közt simán lepasszolható.

S bár az újranyitás megszabott feltételei pontosan olyan obskúrusak, mint ahogyan a járvánnyal kormányzás (hiszen járványkezelésről, kegyeleti okokból mégsem beszélhetünk) egésze, elkerülhetetlennek látszik, hogy visszatérjünk a munkahelyeinkre.

A kérdés azonban ettől még kérdés marad, a megválaszolása pedig sürgető. Minek mennénk vissza a munkahelyeinkre?

Azt, hogy a munkás mennyit ér, tudjuk jól. A legfeljebb csak három hónapra kiutalt »álláskeresési járadék« árulkodik arról, mire taksálják azt, aki elveszti a megélhetését. Ám ez csak Magyarországra vonatkozik, amely élen jár a munkásnyúzásban, s nem kis erőfeszítésébe kerül más államoknak, míg beérik.

S ha ez most így van, miért gondoljuk, hogy a következő válságnál másként lesz? Előzzük meg a bajt azzal, hogy nem térünk vissza a munkahelyeinkre.”

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI / Marjai János